Matematika fejlesztő ötletek

SNI tanulókkal való pedagógiai tevékenységeimből válogattam. Egyéb kreatív munkáimmal diákjaimat motiválom.

 

Szociális kompetenciamérés tanulóknál

A szociális készségek alapvető jellemzője, hogy tanulás (megfigyelés, modellkövetés, ismétlés és megerősítés) útján sajátítjuk el. A szociális készségek speciális verbális és nem verbális viselkedési formákat tartalmaznak, valamint lehetővé teszik a hatékony és megfelelő viselkedést, illetve reakciót mások viselkedésére. A szociális kézségek szituációfüggőek, s hatással vannak rájuk a körülményekből fakadó elvárások és követelmények. Ez utóbbi sajátosság felveti, hogy egyáltalán mérhetőek-e a szociális készségek. Van olyan álláspont, amely szerint ezen jellemző miatt nem mérhetők jól a szociális készségek, hisz ahány szituáció, annyiféle szociális készség működtetése szükséges. A kutatók többsége azonban nem ért egyet ezzel, s arra törekszik, hogy a több száz szociális készség közül minél többet pontosan tudjon meghatározni és csoportosítani.

A szociális kompetencia fejlődése leginkább gyermekkorban befolyásolható, így szükség van azokra a vizsgálatokra, amelyek különböző életkorban mérik a szociális készségek és képességek fejlődését és fejlettségét. Ezt már óvodáskorban kell legelőször feltérképezni.

 

Szociális érettség vizsgálata

Figyelem! Az alábbi felmérés eredménye csupán irányadó a szülők számára, az óvodapedagógusi, ill. egyéb szakértői vizsgálatokat nem pótolja! Célja kizárólag a szülők segítése a megfelelő fejlesztőjátékok kiválasztásában!

Válaszoljon az alábbi kérdésekre, jelölje be, gyermekére melyik megállapítás illik leginkább!

1. Társas környezetben (pl. óvodai közösségben) is képes saját tevékenységére elmélyülten figyelni?

Igen
Nem

2. Ha barátaival játszik, akkor is fogékony és befogadó a felnőtt közléseire, irányítására?

Igen
Nem

3. Kudarc esetén (pl. veszít a társasjátéknál) könnyen kijön a sodrából?

Igen
Nem

4. Az Ön és a többi felnőtt közlendőit nem csak megérti, de türelmesen végig is hallgatja?

Igen
Nem

5. Tudja saját, személyes adatait? (név, lakcím, születési idő, családtagjai neve)

Igen
Nem

6. Felismeri a napszakokat, évszakokat, időjárás-öltözködés összefüggéseit?

Igen
Nem

7. Ismeri és alkalmazza a gyalogos közlekedés alapvető szabályait?

Igen
Nem

8. Képes az önfegyelemre idegen környezetben?

Igen
Nem

9. Könnyen teremt kapcsolatokat?

Igen
Nem

10. Óvodában együttműködik az óvónővel?

Igen
Nem

11. A viselkedési szabályokat megérti és elfogadja? (Pl.: nem ugrálunk fel az asztaltól, nem szaladunk el az utcán, ...stb.)

Igen
Nem

12. Érdeklődik az iskolai élet iránt? Szívesen játszik iskolásat?

Igen
Nem

13. Képes az önellátásra, önállóságra a teljes öltözködésnél? Be tudja kötni egyedül a cipőfűzőjét?

Igen
Nem

http://www.gyermeksziget.hu

 

 

 


 

micimacis10.gif

 

2012.08.17.

 

 

3-4.osztályban már meg lehet csináltatni a következő rövid mérőlapot

 

Szociometriai mérőlap: az osztály tanulóinak helye az osztály hierarchiájában.

 

  1. Kik azok a tanulók, akikkel szívesen ülnél egy csoportban a tanulási órákon?
  2. Ki az vagy kik azok az osztálytársaid, akikkel szívesen tanulsz együtt?
  3. Kinek a segítségét fogadod el, ha megakadsz a tanulásban?
  4. Osztálytársaid közül kivel utaznál együtt egy kupéban az osztálykirándulásra?
  5. Osztálykiránduláson, négyágyas szobákban,kik azok, akikkel egy szobában szeretnél aludni?
  6. Kinek mondanád el legféltettebb titkaidat? /választhatsz kívül álló személyt is/

Ki az aki az osztályfőnököt helyettesíteni tudná,ha valamilyen osztályproblémát kellene megoldani ?

 

A kérdőívet név nélkül írják meg. Kiértékelése az osztályfőnöknek ad egy képet az osztályról. Szerencsés minden felméréshez valamilyen diagramot készíteni, így átláthatóbb a változás.

 

5.osztaly_2008_084.jpg

 

Szociometriai felmérés: tovább lehet bővíteni a magasabb osztályfokokon

Kit választanék? (Osztálytükör)

Válaszolj őszintén a következő kérdésekre!

1. Kiket dicsérnek meg az osztályban a leggyakrabban a tanárok?

2. Szerinted kik szorgalmasak közületek?

3. Kinek fontos, hogy jó jegyeket szerezzen?

4. Kikhez fordulnál, ha egy-egy tantárgyban segítségre szorulnál?

II.

1. Kiknek vannak jó ötletei, mikor közös programra készülünk?

2. Kik szólnak, ha az osztályban valami igazságtalanság történik?

3. Ha az osztálynak lenne egy kívánsága, kikre bíznád, hogy elfogadtassa azt a tanárokkal?

4. Kik azok, akiknek a szavára hallgatnak a többiek?

 

Az értékelés eredményétől függően lehet további közösségépítő játékokat beilleszteni az osztályfőnöki tanmenetbe. Ezenkívül jók még a személyiségfejlesztő kiadvány sorozatok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 18
Heti: 34
Havi: 347
Össz.: 88 055

Látogatottság növelés
Oldal: Szociális kompetenciamérés
Matematika fejlesztő ötletek - © 2008 - 2024 - dysmatek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »